Chapter 2

2.

Miután elpakoltuk a reggeli maradékokat, és felöltöztünk, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Starbucks-ba. Összepakoltuk a cuccainkat, hagytunk egy kis ennivalót Skullnak, hátha megéhezik.

- Annabelle még mindig nem meséltél semmit a pasikról. Tetszik valaki?- kérdezte Lilian amint beléptünk a Starbucks épületébe.

- Az utolsó dolog amire most gondolni akarok az a pasi szó.- nevettem fel. Csak két kassza volt nyitva, úgyhogy elég nagy sor volt mind a kettőnél. Lil végül úgy döntött, hogy mind a ketten beállunk a sorba, és aki előbb lesz a kasszánál az rendel. Előttem egy magas, szőke hajú srác telefonált. A fekete inge szűknek tűnt,de pont jól állt neki. Farmernadrágot, és bakancsot viselt. Beleharaptam az alsó ajkaimba, és körülnéztem. Lil is telefonált, úgyhogy nem tudott rám figyelni. Lassan apadt a sor, és amikor a szőke sráchoz értünk fülelni kezdtem.

- Egy Latte-t és egy Jegeskávét kérek.- nézett fel a kivilágított táblára amin kávék milliónyi ajánlata tolongott. A hangja mély volt, mégis lágy és törődő. Nagyon ismerős volt. Oldalra fordította a fejét, a lábam a földbe gyökerezett. Nem lehet itt ennyi év után. Most amikor már kezdek kijönni a tartozásaimból megjelenik? Csak úgy? Éreztem, hogy a könnycsatornáim megtelnek, pedig egyáltalán nem szoktam sírni. 5 éves korom óta nem sírok. De lehet hogy ez mind megváltozik mert Mr. Tökély itt van ebben a városban és megint mindent tönkretesz. Már éppen át akartam volna menni Lilianhez, amikor is megfordult. Fekete napszemüvegben volt, két kávéval a kezében és az ing még szűkebbnek nézett ki így előröl. Mikor leesett neki, hogy ki vagyok elmosolyodott:

- Hugi. Már meg sem ölelsz?- nézett rám és a szemüvegén keresztül is láttam a szánalmat kifejező tekintetét. Arrébb álltam a sorban, hogy ne tartsam fel az embereket,és éreztem, hogy a szívem a torkomban dobog. Ökölbe szorítottam a kezemet, és éreztem, hogy itt az ideje szembenéznem a múltammal.

-Aaron! Várj meg Aaron!!- kiáltottam a bátyám után. Még kicsi voltam, úgy 5-6 éves, Aaron lehetett 10. Rövid farmernadrágot viseltem, és kék póló volt rajtam.A házunkhoz közeli erdőben kergetőztünk Aaronnal. Egy idő után nem láttam a bátyámat. Már kezdett sötétedni, és Aaron-t sehol sem találtam, és teljesen eltévedtem. Sírtam, lihegtem, és fáztam. Reménytelenül kerestem az ösvényt, ami alapján vissza tudnék találni a házhoz. Végül már a nap is lement, és az erdő fakó színekbe borult. Összekuporodtam, és sírni kezdtem. Egy kezet éreztem a vállamon, és óvatosan megfordultam. Aaron állt mögöttem, ős mosolygott.
- Sajnálom Faythe.- ült le mellém, és megfogta a kezemet. Mindig a második nevemen szólított, szerinte az Annabelle túl régimódi. Kihúztam a kezemet az övéből, és mérgesen elfordultam. 

Egészen addig amíg fel nem nőttünk. Egyre durvább volt velem. Suliban a barátaival mindig megalázott, és bezártak a szekrényekbe, akármennyire is közhelyesnek hallatszik.Végül amikor a legnagyobb szükségem volt rá, itt hagyott. Éreztem, hogy a körmöm a bőrömbe vág, és nedvesedik a kezem. Felszisszentem, de nem néztem le, hanem tartottam a szemkontaktust. A szemüvegét levette, és most belenéztem a mélykék szemeibe. Itt van, és beszélni fogok vele.
- Mit keresel itt?- kérdeztem, és elvettem egy szalvétát a pultról, amibe megtöröltem a véres tenyeremet. Aaron csak felnevetett, és a felkaromnál fogva arrébb húzott:
- Képzeld. Állást kaptam.
- Blöffölsz.- nevettem fel. De akkor az elmémbe vágott valami. Roy. Roy a főnököm és egyben a bátyám legjobb barátja ha lehet így mondani. Látta az arcomon,hogy gondolkozom, ezért közelebb lépett, én meg ledermedtem. A fülemhez hajolt, és éreztem a meleg leheletét a fülcimpámon. Bórsódzott a hátam, minden idegszálam az égnek meredt.
- Abban biztos lehetsz, hogy még találkozunk Faythe.- suttogta, majd elhajolt, és magabiztosan távozott. Amikor kiért végigmért és még egy darabig bámult. Lilian tátott szájjal lépett hozzám, az italokkal.
- Ez meg ki volt?- kérdezte, és láttam a szemében az aggódást.
- A bátyám.- feleltem még mindig őt bámulva. A tekintetünk találkozott, amikor is....

To be continued...

Helóóó!!! Igen ez is kevés lett de amint megkapom a 2 komit, ti mielőbb megkapjátok a 3. részt ;)

Chapter 1

1.

Félelem. Mindenkiben ott rejtőzik. Van aki tagadja, van aki nyíltan felvállalja. Van aki a sötéttől fél, a pókoktól, klausztrofóbiás de még sorolhatnánk. De mindenkinek van egy azonos félelme. Mindenki fél, hogy egyszer majd egyedül marad csak a tökéletes csönd lesz a barátja. Hogy a semmi lesz az, ami meghallgatja, és átsegíti a nehéz napokon. Az hogy nem lesz kit megölelni, hogy azt mondhasd neki, hogy szereted. 

Nos akkor be is mutatkoznék. Annabelle Faythe Rusten vagyok, 16 éves. Delaware-ben élem mindennapjaimat, egy elhagyott raktárépületben. Egy ócska étteremben voltam pincér, hogy pénzt kereshessek. Anyukám 13 évesen kidobott otthonról miután lebuktattam apámat, hogy megcsalja egy másik nővel, bevallása szerint, el rontottam a maradék jó hírünket, és most miattam újra rá fog szokni a kábítószerekre.
Hát így kerültem egy koszos, poros raktárépületbe. Mikor már az étteremből is kirúgtak, úgy döntöttem a saját lábamra állok, és ha kell a legmocskosabb ügyekbe is beszállok. Így ismertem meg mostani lakótársamat Lilian Gwen West-et. Rémült volt azon az estén emlékszem a kezei remegtek.

-Lilian?- kérdeztem és megálltam. A szél enyhén fújt, a falevelek halkan súrlódtak egymáshoz. A távolban hallatszott egy mentőautó szirénája, és kezdtem magam egy ódivatú horror filmben érezni magamat. Én a nagy és gonosz Annabelle eljött-e szegény ártatlan Lilianért, hogy elvigye a túlvilágra, hogy ott élje le maradék szánalmas életét. Persze. Fekete pulcsiban,és egy farmerban voltam. Pár tincs a hajamból az arcomon pihent. A közvilágításból vettem észre, hogy egy két méternyire állhatott tőlem. Hosszú barna haja, az izzadságtól a nyakára tapadt. Tétovázott, hogy mondjon is valamit, így már tudtam, hogy biztos ő az.
- Nincs sok időm, még nyolcvan helyre el kell mennem, úgyhogy jössz vagy nem.- mondtam ki kerek perec. Most nézett fel rám először, eddig a cipője tanulmányozása jobban lekötötte. Nagy kitágult pupillákkal meredt rám, szemében ezüstös csillogást vettem észre. Elkomolyodott, és szólásra nyitotta a száját:
-Indulhatunk.

Ez volt az a mondat, amiből egyből tudtam, hogy el fogom rontani. A kis szende akkor még 14 éves lányból, azóta kész díler lett. Bizony, drogárus vagyok. Nem valami előnyös munka, de sok pénzt lehet belőle keresni. Azóta együtt lakunk, Lilian és én. Jól ismerjük egymást, szinte "barátnők" vagyunk.

- Péntek reggel, 8:00 -

Az ébresztő idegesítő csörömpölésére ébredtem. Kezemet kicsúsztattam a takaróból, és a hang felé...Várjunk. Nekünk nincs is óránk!
- LILIAAAAAN!!!! MIT KERES EZ AZ ÓRA ITT?!- ordítottam, hogy biztos meghallja. Egy pillanatnyi csönd, majd bögrék csörömpölése hallatszott. Szerencsére a környékünkben csak raktárházak vannak, vagy gyárak, így az egyetlen ember aki hallhatja ahogy veszekszünk, az Skull a mi édes egyetlen kiscicánk.
- Hallod Lilian?!
- Igen hallom bazdmeg!- válaszolt lentről igen kedvesen. Na igen nálunk így folynak a beszélgetések. Lerúgtam magamról a takarót, és egy halk vinnyogást hallottam amint a takaró a földet érte. Ledöltem az ágyra és kezemmel felemeltem a takarót. Először két aranyló-an csillogó szemet, majd egy kis cicafejet láttam meg kibújni a takaró alól.
-Skull kicsim ne ijesztgessél jó?- emeltem magamhoz a pöttömnyi állatot. Kerek szemeivel engem méregetett, majd heves dorombolásba kezdett.Egy szürke spagetti pántos volt rajtam,és bugyiban voltam, szóval a kisnadrágomért kaptam, elengedtem Skull-t és öltözködni kezdtem. Lefelé a lépcsőn omlett, és friss kenyér illata csapta meg az orrom. Lilian két tányért vett elő, és megfordulva a nagy barna lobonca betakarta az arcát.
- Hohó jó napunk van? Omlett és kenyér? Ráadásul friss?- ültem le az üvegasztalhoz. Vágott egy grimaszt, és letette elém a tányért. Ő is helyet foglat, és nézett.
- Oké az hogy friss kenyér. Meg omlett. De ne nézz!
- Affie. Nem felejtettél el valamii...fontosat? -kérdezte kiskutyás tekintettel. Végigpörgettem, hogy milyen nap van, az évszakot a hetet és....basszus.
- BOLDOG SZÜLETÉSNAPOOOT!!!!- kiáltott Lil. Lesütöttem a szememet és kínomban felnevettem. Valami halk puffanást hallottam és a bal szememet kinyitottam. Egy kisebb méretű kék doboz volt Lilian elött kék masnival. Kinyitottam a másik szememet, és egy kézzel a doboz felé nyúltam. Nem volt nagyon nehéz, de volt súlya. Óvatosan leszedtem a kék anyagot, és felemeltem a dobozka tetejét. Elmosolyodtam, és kivettem a kis lila, szegecsekkel kirakott nyakörvet. Egy ezüst biléta volt az elején, belevésve a Skull nevet láttam.
- Nagyon szépen köszönöm. Biztos Skullynak is tetszeni fog.- mosolyogtam Lilianre. Skull nyávogva rohant le a lépcsőröl, mintha megérezte volna, hogy le kell jönnie, vagy hogy lusta vagyok fölmenni érte. Óvatosan rákötöttem a nyakára, ő pedig elégedetten nyávogott.

Oké ez egy kicsit rövid lett de 2 komi és igyekszem folytatni ;) byeee